09-08-03

#29

Na ma megyek hosszú idő után ismét dolgozni. Kissé tartok tőle, hogy piszkálni fognak. Sajnos sokkal rosszabb a felállás bent mint eddig, vagy csak a vezetés nem boldogul és ennek mi dolgozók isszuk meg a levét. Mindegy, mert bemegyek és nem fogom magam felhúzni semmin. Kérdezek figyelek és dolgozom. Végzem a dolgom.

09-07-31

Újra itt

Tegnap még boldog voltam. Ma pedig tele vagyok gondokkal, hogy mi is tulajdonképpen? Nem is tudom. Kb két hete gondolkodom azon, hogy le kellene írnom amiket érzek. Hullámzó kedélyemre jellemző, hogy hol a fellegekben járok, hol pedig lenn a pokol bugyrában. Átmenet asszem nincs. Na most lenn vagyok. Segítséget reméltem a dokimtól, de nem kaptam. Vagy a fene tudja, de nem éreztem a segítségét. Mindenesetre tegnap minden szép volt, rózsaszínű volt a világ. Meggyőződésem, hogy ez a lelki romos állapot hamar elmúlik, de igen nehéz kivárni. Még nehezebb nem gondolni semmire, pedig talán ez az egyetlen megoldás. Az idő meghozza a megoldást minden problémára. Csak ne lennék olyan nagyon türelmetlen. Na ennek az írásnik sincs se füle se farka, de a fene se bánja.


08-05-05

meló

Hát eltelt két nap meló és meg kell állapítanom, hogy azonkívül, hogy fárasztó és tudtam, hogy nemfogja bírni a térdem, nincsen benne semmi ördöngösség. :) Lehet közben nem gondolni semmire egyszerűen csak létezni. Viszont amire nem gondoltam kijött az arcomon a porallergia, már most nagyon csúnya a bőröm 3nap után. Mi lesz később. Na mindegy. Mindenesetre ott keringek a polc körül mint egy szédült légy és próbálok úgy tenni mintha tudnám  mit csinálok.:) Az új kolleginával egyszerre szoktunk menni pihenőre, de ez az idő persze nem elég a fecsegésre, de legalább elengednek egyszerre. Tegnap együtt húztuk az igát a kozmetikán egy darabig. Arról volt szó, hogy a fiúk is és a főnök is besegít.Na persze ebből nem lett semmi, sőt a kolléganőt is elvitte a főnök. Hú hogy milyen szép szeme van a főnöknek! Kár, hogy nem szabad hanem családos. Rárepülnék. :)  Na de házinyúlra nem lövünk akkor sem ha szabad az illető. Nemtudom rá van írva a homlokomra hogy pszichiátria? Mert egy csajszi valami vevő elkezdett nekem panaszkodni, hogy milyen nehéz az élete és az új pasija milyen és különben is meg így meg úgy. Én próbáltam udvariasan nem durván elmenekülni a munkába, de csak mondta mondta én meg azon imádkoztam, hogy senki főnök arra ne tévedjen mert kikapok és még nem is tehetek róla. Mindent megtudtam a nőről és a pasijáról, majd titoktartási fogadalmat tettem és akkor végre lelépett a csaj. Ezenkívül nemigen történt semmi érdemleges. Hát ennyi mára. Ma egésznap csak pihiztem és holnap is azt fogom tenni.


08-05-03

meló

Tegnap volt az első munaknapom, mármint amikor tényleg dolgoztam. Reggel nyolcra mentem és félötig voltam. Jellemző a tesco szervezésére, hogy nem is úgy kellett volna mennem hanem délutánra. Egészhónapban délutános leszek. Bár az is igaz dobálják utánunk a szabikat. Így aztán jövőhéten kemény két napot dolgozom. Ezt hosszútávon tudnám mértékelni, de sajnos nem így lesz. Mindenestre megkerestem az osztályvezetőmet és bemutatkoztam neki és közöltem vele, hogy mától az ő keze alatt dolgozok. Na gyorsan rásózott egy csajszira adjon nekem munkát. Adott, de nemigen mutattak meg semmit mi hova tartozik. Kaptam egy rolikocsit töltsem ki a benne lévő árut.  Elvoltam vele egy darabig, közbe azért jött az ov hogy azonnal hagyjam abba mert fontosabb feladat vár. Sürgősen át kell válogatni a cukrot mert szóródik. Oké rendben, de mindet le kellett szedni mert mind szóródott. amikor ezekkel végeztem megmutatták a vegyiáru raktárt és benne 4 rolikocsinyi árut és azt kellett kihordani és töltögetni. Természetesen a vevők megtaláltak és kérdezgettek. Elég kellemetlen volt, hogy semmit nem tudtam. :) Na mindegy ma megyek délutánra és holnap is. A legjobb az volt az egészben, hogy egésznap csak úgy voltam és nem kellett gondolkodni. Ma már délután azzal a csajja fogok dolgozni akivel együtt beléptem. Tök jó fej. Remélem tudunk beszélgetni is mert ugyebár egy rabszoga csak húzza az igát és nem beszélget. :)))

08-05-01

Újra tescorabszolgaként

Na itt vagyok. Nem sokáig húztam az igát a boltba, bár áthelyeztek egy másikba ott sem feleltem meg, így 15-ével kirúgtak. Egészen 29-éig munkanélkülin voltam, de azt elintézni sem egyszerű. Mindenesetre regisztráltak és mikor épp beléptem volna a tescoba azon a napon intéztük a papírmunkákat és én akkor vadásztam elő a kilépőpapírjaimat, mert természetesen az állandólakcímre küldték amiről csak a férjem felejtett el értesíteni. Persze nagy ártatlan képpel mondta, hogy ja bocsi téllegjött neked valami ajánllva tegnap. Ez 25-én volt és egy halom telefonomba került mire megtaláltam, hogy merre vannak a kilépő papírjaim.  Tescoba letagadtam , hogy nálam vannak mert másnap kellett a munkaügyiközpontba.  Ilyen sem volt még , hogy a munkaügyiközpontba rendesek legyenek, de mivel engem beléptetni meg kiléptetni egyszerre kellett mert hogy munkábalépek, ezért hihetelenülgyorsak voltak velem. Legalább ez pozitív. :)

08-03-08

bocsika minden türelmes olvasónak :)

Na itt vagyok újra. Bocsánat, hogy így eltűntem, de lehetetlen a munkaidőm és még lehetetlenebb a közlekedés. Így aztán korán reggel indulok és csak este érkezem. Eddig pedig hol tanultam hol pihentem meg ilyesmi. Szóval kaptam hideget meleget egyaránt. Mindenki azt várta, mondta hogy már az első nap vágni kell, kellett volna a dolgokat. Na persze nekik akik "csak" irányítanak könnyű mondani. Mindenesetre a gyomorfekélyemnek nem tett jót ez a hét. Volt egy olyan napom is amikor egy fiatal kis csaj mégis elvállata, hogy nálunk dolgozzon reggel közölte, hogy ki akarnak rúgni. Mindezt persze bizalmasan. Akkor egy világ omlott össze bennem. Aztán csak rájöttem, hogy ez csak pszichológiai hadviselés hátha feladom és ő maradhat. Másnap reggel megráztam magam és azóta megmutattam, hogy mit is tudok. A kis csaj valószínüleg csalódott volt, de nem mutatta. Egy null ide, de azért még egyáltalán nem ülhetek a babérjaimon, kemény meló lesz megvédeni a helyem. Pedig piszok jó vagyok! Megleptem az új csapatot és a főnökséget mert anélkül, hogy külön bejelentettem volna, vagyis minden felhajtás nélkül felmostam a WC-t.

Még a legelején mondták, hogy egyszer egyszer mindenkinek meg kell csinálni. Na hát én úgy csináltam meg, hogy a kis főnöknek feltűnt a nagyon szép tisztaság. Persze mert én nem csak a földet hanem az undormányos wc peremét is lemostam, mindezt fehér blúz fekete nadrág stb, vagyis bankos öltözetben. Az már más kérdés, hogy a felmosót használtam és nem kellett hozzányúlnom semmihez. :) Szóval Gyula megkérdezte este, hogy ki mosott fel és már láttam, hogy készül megdícsérni az illetőt. Ekkor mondom fennhangon, hogy én. Alig bírta kinyögni, hogy köszönöm. Most jövő hét péntekig nem kell csinálnom

Most hétvégén megint tanulhatok és fel kell készülnöm egy kis előadásra amit elő kell adnom nekik. Kötelező oktatást kell tartanom heti két alkalommal a hitelekről, hogy ők is minnél pontosabban tudják.

A családomról csak annyit, hogy azonkívül, hogy a férjem összeveszett az anyjával, de csak pár napra /mondván anyósnak, hogy hagyja már őket élni/ most is azt csinálja amit az anyja mond. Fest falat csövet mindent a lakásban amit ezelőtt kellett volna és én a hét év alatt amikor abba a lakásba költöztünk ahonnan eljöttem, kellett volna. Mindegy had csinálja. A lányom is és ő is elvannak nélkülem. Még mindíg fáj, de majd az idő enyhíti. Hiába reméltem, hogy legalább egyszer azt mondja, hogy hiányzol, vagy hogy szép volt egy ideig együtt vagy valami ilyesmi, nem történt ilyen. Nem hiszem el, hogy még mindíg hiszek a mesében, de ebben az esetben sajna ez van.

Hirtelen felindulásból bóklásztam egy társkereső oldalán és válaszoltam egy két pasinak a hirdetésére. Az egyik már másnap válaszolt, és mivel harmadnap szabad voltam megbeszéltünk egy randit. A találkozó elég jól sikerült, de nem hiszem, hogy látom többet, mert hát hiába nem randiztam én ezer éve és úgy tűnt, hogy ez a randi "csak az ágybabújásról" szólt volna.

Elég nárcisztikus pasi volt, de még tetszett is. Minden esetre érdekes volt. Hát ha csalódott volt ha nem, nem mutatta. Egy órát beszélgettünk, illetve inkább ő beszélt mert igencsak szeretett beszélni, aztán elkísért a villamosmegállóig és lelépett. Csak úgy füstölt utána az út. :) hahaha

Jó volt tapasztalatnak. Mára ennyi elég a meséből. S még egyszer bocsika, hogy oly sokáig nem voltam.

 


08-03-01

Bakker

Ma volt a harmadik napom. Ma voltam először egyedül. Természetesen elszúrtam az első ügyet. :) Persze helyrehoztuk, boltvezető helyettes segítségével. Most pedig tanulok ezerrel. Majdcsak letisztul keddre. MUSZÁJ!!!!!!!!!!!!! Hát ennyi.

08-02-26

#22

Tegnap kiléptem, ma belépek az új helyre. Tanfolyam holnap, mindez Veszprémben. Voltak fenntartásaim a kilépéskor, de nagyon rendesek voltak, minden problémám megoldódott. Egész feldobódott lettem. Azért nem minden gömbölyű mert elvileg tegnap már hozzájutottam volna a fizetésemhez amit utalnak,de nem történt meg. Remélem ma utalják mert van egy két elintézni valóm. Jobban mondva elmaradt fizetni való. Hiába a betegácsiból nem lehet megélni. Igaz meghalni sem csak vegetálni. :) Szóval holnap nagyon toppon kell lennem, mert egy nap alatt a fejembe nyomnak 3 fajta banki ügyintézést azaz programhasználatot. Hú de jó nekem! Aztán még két nap lesz a betanulás utána pedig élesben. A betanulás pedig olyan mintha az ellenségem tanítana, hiszen ők éppen kilépnek. Szóval legyek nagyon résen. Most 3 napig nem leszek internet közelben. Utána remélem lesz mit mesélnem.

08-02-22

Tanfolyam

A tanfolyam rövid tömör lényege. Előbb a mézes madzag, aztán a hideg zuhany, végül a kőkemény tény, hogy senki sem tudja, hogy hogy is lesz igazán. Gyerekcipőbe járnak. Járatlan utakon tehát bármi is lesz azt könnyen lehet, hogy egyik napról a másikra megváltoztatják. Persze mindehhez hozzátartozik, hogy verik a mellüket, milyen jól ki van találva ez az egész. Attól függetlenül azért ez most így elsőre jól néz ki és még kifizetődőnek is tűnik. Jövő hét szerdán bankos oktatás és aztán a mély víz. Gyakorlásra jut nekem két nap. március elsejétől pedig teljesen egyedül "mint a nagyok"

Na hát ez a kőkemény valóság. Mégis örömmel vállalom. :) 


08-02-21

Indul a buli

Tegnap "zaklatott" az új területi képviselőm, (egyébként egy csaj) hogy változtak a tervek tudnék-e hamarabb menni esetleg belépni. Aztán még megígérte, hogy zaklatni fog ezért azért. Na mondom neki egy elég jó telefonos bemutatkozás után, hogy csak hívjon amikor akar, de belépni hamarabb nem fogok. Viszont holnap megyek mert letudok utazni hamarabb hozzájuk. Ma hívott a személyzetis csaj ugyanazért. Vele is lejátszottuk a tegnapi dumapartit. :) Na jó azért sem hagyom magam. Holnap meg meglátom mi lesz. Már most alig várom, hogy tanfollyak. :))) Remélem élményekkel megrakodva térek vissza hozzátok.

 


08-02-19

Papírhuszas

Szóval az a nagy helyzet, hogy még csak most kezdek örülni a munkámnak. Végre kezdhetek magammal valamit, és még gyümölcsöző is lesz. Egyébként tegnap megint voltam callcenteres munkán. Ami azt illeti nyolc órás melót vállaltam és igencsak jól esett. Bár nem könnyű pénzkereset, jól éreztem magam. Minden egyes "lazsálásom" súlyos forintokba került nekem, de csak az érdekelt, hogy végre felszabadultan tudtam a munkára koncentrálni. Jó volt egy kicsit visszarázódni. Hát ezután éreztem végre, hogy milyen jó is hogy végre elkezdek dolgozni.

Egyenlőre ennyi. Még nemigen tudok másról írni. Megint időbe telik mire kinyílok. Érzem. 


08-02-15

Elkezdődött

Ma volt a napja, hogy felmondtam.  Tegnap doki néni azt mondta utólsó napig tartanak betegácsiba. Rendes tőle.  Főnököm egy mondatos  felmondólevelet íratott velem. Elküldtem emailba hétfőn meg valahol kinyomtatom utána aláírva le kell adnom. Még mindíg nem érzek sem határtalan sem semmilyen örömöt. Valahogy ezt a változást sokkal nehezebben élem meg. Remélem annál jobb  lesz.  Nem igazán tudok most koncentrálni semmire.  A callcenteres meló sem jött be, de azért már hülyének csak ne nézzenek. Megnehezítették a feltételeket és én igenis felálltam és otthagytam őket.  Tudom, hogy jóltettem. Büszke vagyok magamra. Hülyék a túloldalon.  Csak azért csináltam, hogy elfoglaljam magam, de nem ingyen ill.  majdnem ingyen.  Akkor inkább csinálok valami mást.  Rettentően hiányzik most egy társ.  Pedig tudom ki kell bírnom.  Na mindegy, egyenlőre ennyi.

08-02-12

Állati :)

Van állásom! Vagyis van új állásom. Felvettek és indul az új életem.

26-án és 27-én lesz a tréning Veszprémbe. Addig betegácsiba kell maradni és közben pedig felmondani. 28-án reggel pedig az új helyemen kezdődik a meló. HURRÁÁÁÁÁ!!!

Ma bent voltam új helyemen és beszéltem az üzletvezetővel. Eléggé egy húron pendültünk.  "Csak" egy órát beszéltünk mire észbekaptunk mindketten, hogy illene mindenkinek menni a dolgára.

Ezt pozítív kezdésnek értékelem. Csak így tovább folytassam. Szóval kérem a gratulációkat és vállveregetéseket. Köszönöm köszönöm. :) 


08-02-11

Depi

Negatív vagyok. Mióta leírtam, hogy vége, azóta az olyan visszavonhatatlan és megmásíthatatlan. S most rámtört a depi. Nem kérdezte, hogy jöhet-e csak rám telepedett. Már két napja nemtudok mit írni. Aztán a depi csak úgy kúszott fel végig a gerincemen, hajlítja a derekamat, nem hajlok hát törni próbál. NEM ENGEDEM!!! Vajon ki az erősebb? 

08-02-09

Látás

Sajnos bárhogy is szépítgetem a dolgot ennek a házasságnak vége. Már annyira sem tudok hatni rá, hogy egy kicsit is jó útra térjen. Ugyebár nem számíthat tőlem pénzre. Nem számíthat semmire. Tehát akkor nem is kell már annyira sem alkalmazkodnia mint eddig. Anyósom meg természetesen kinyalja a seggét úgyhogy csak egy két napig kell szűkölködnie aztán jön a havai. Ma van a szülinapja. Semmi értelme, hogy felköszöntsem. Nem is nekem jutott az eszembe ( ezeket az infokat mindíg a férjem tartotta számon) hanem a lányomnak. Na ebből az következik, hogy a hétvégén pia és piahegyek. Ez a természetes nem? A pszichiáteremmel is abban értünk egyet, hogy vége, álljak a saját lábamra, utána jöhet a további... Első lépés ugyebár a munka. Második lépés Önmagam harmadik lépés még mindíg Én és aztán körülnézhetek van-e még valami. :)

Ez ugyebár így helyes. Ez így van. 


08-02-06

Jelentem Jelen :)

Itt vagyok megint. Történt egy s más ez idő alatt. 4.-én voltam jelenlegi főnökömnél aki zárt ajtók mögött azt tanácsolta, hogy addig nyugodtan maradjak otthon amíg be nem jön valami állás. Tudattam vele, hogy másnap megyek egy meghallgatásra azt mondta nagyon szívesen telefonon ad rólam referenciát adjam meg nekik a telefonszámát. Meg is tettem.

Szóval ötödikén öt óra utazás után (kapunktól a recepcióig) megérkeztem a leendő munkahelyem központjába. Ott derült ki, hogy telejesen véletlen, hogy behívtak. Na de kezdjem az elején.

Voltunk egy páran és tesztet írattak velünk szép sorban. Az első teszt az időre ment. Én amikor a mostani helyemen volt a változás ezt már egyszer átéltem így bár igaz, hogy meglepetésként ért, de nem estem kétségbe, sőt. Mindenesetre mindent töltögettem és élveztem a helyzetet. Aztán kb 2 óra múlva rám került a sor addig tartott a teszt, bár én egy kicsit hamarabb befejeztem a többieknél.

Akkor amikor beléptem a szobába két csaj várt rám. Egyik sem nyújtott kezet, hanem vártak egy pillanatot, hogy én most mit teszek. Ekkor én nyújtottam nekik kezet bemutatkoztam. akkor a beszélgetést vezető csaj ( úgylátszik itt is ez a szokás) indítványozta, hogy tegeződjünk. Na mondom nem gond. Akkor leültettek és egyből nekem szegezték az utálatos kérdést. Beszélj magadról. Hát elmondtam az utóbbi két munkahelyemet, meghogy az a munka fekszik nekem.

Szóval lenyűgöztem őket. Azt mondták két hét és visszaszólnak, de remélem hamarabb értesítenek. Nagyon rossz lenne ha mégsem vennének fel. Még a munkahelyek között is válogathatok és azt is nehezen emésztették meg, hogy belső infókat csak úgy vágom. na meg a fizetést megkérdezték mennyit kérek és ott is mutattam, hogy értek hozzá így attól is dobtak egy hátast mert olyat kérdeztem amit csak az tudhat aki végzett már ilyen munkát.

Más. Leányom és párom pénz nélkül vannak. Tőlem várt segítséget a párom. Visszautasítottam! Na ezért vállon is veregettem magam. Most már nincs tapasza cigi leszokáshoz úgyhogy omlik össze a rendszere. Meglátjuk mennyire tökös legény. Vajon meddig bírja. Remélem talpon marad, márcsak a leány kedvéért is.

Szóval drukkoljatok nekem. 

 


08-02-03

Komment kommentje

Most, hogy dreamingnek a kommentjére kommenteztem rájöttem ez a téma is megéri, hogy leírjam ide.

Sajnos a "Dög" leépíthetetlen alattomos, mindíg ott van, ott volt, jött rendezkedett élte kinél kinél a maga életét. Mindenkin átgázolt. Most, hogy olvasom Csernus könyvét jöttem rá a Párom soha nem nőtt föl és a Dög nem is engedte. Én sem nőttem föl jó ideig,de nekem fel kellett nőnöm, mert ....

Nem tudom muszály volt. Szóval a Párom ebből a szempontból roppant kényelmes, anyóspajti meg persze ott van neki és most szegény fiát sajnálja és segíti. Na nem abban, hogy a család egyesüljön, hiszen azt nem szeretné.

Karácsony előtti a sztori amit most elmesélek: Elkísértem anyósomat a barátnőjéhez és annak férjéhez, mert a hurkát kolbász amit rendelt több ember részére nem bírta volna el. Így amikor odaértünk ugyebár elkezdtünk beszélgetni. Természetesen előkerültem mint téma és azt vágta a fejemhez anyós, hogy nem a fia vett el engem hanem én vettem el a fiát. Könyörgöm 25év alatt nem tudta elfogadni, hogy egy másik nő is szeretheti a gyermekét. Ehhez csak neki van joga.

Tulajdonképpen ha belegondolok, mi mindíg akkor veszekedtünk eleinte a párommal amikor nélkülem ment meglátogatni az anyját. Vajon mivel tömte tele a fejét? Persze én erre a jelekre természetesen nem figyeltem. Hogyan is tettem volna hiszen az én anyám aki ugyanúgy nem bírta elviselni páromat és rendszerint Ő is beszólt, de én lehurrogtam, nem engedtem neki.

Mindenki véleményét összekellett volna vetni, megbeszélni és nem a szőnyegalá söpörni. Persze így utólag már könnyű okosnak lenni


08-02-03

Álomtöredék

Az ember nem lát bele a másik gondolataiba érzéseibe, csak a szemén át ami tükröződik, abból próbál néhány információ morzsát összeszedni. Én is csak ebből építkezem. Az őszinte csillogó szem az igen, az tudatja velem jó fele járok. Miért van az, hogy csak pillanatnyi a villanás és el is hajlik már nem őszinte, már hazug már nem néz a szemembe, már kerüli tekintetem, menekül taktikázik. Vajon miért? 

08-02-02

Minden egyszerre

Szóval nem írtam már három napja, de időm sem volt rá. Olyan kevés táppénzt kaptam, hogy azt hittem nem jól látok mikor kaptam az SMS-t. Na gondoltam másnap bemegyek és tisztázom mert csakis tévedés lehet. Mindenesetre ekkor már megvolt a három referencia levelem és gondoltam elküldöm a pályázatomat. Elküldtem, de visszajött a jelzés, hogy nem ment át. Erre elküldtem még háromszor. Mindíg azt jelezte vissza, hogy nem ment át. Na gondoltam másnap megint megpróbálom más gépéről gondolván az én gépemben van a hiba.

Feltettem az MP3 lejátszómra és úgy vittem magammal másnap, majd irány az ismerős munkahelye ahonnan reményeim szerint el szerettem volna küldeni a pályázatom. Sajnos nem lehetett, de mondta az ismerősöm küldjem el neki otthonra onnan majd elküldi nekem. Egyébként is volt már neki is olyan, hogy visszajelzett a rendszer, hogy nem ment el a levél és ennek ellenére átment. Hát nekem eddig a maler demon csak azt jelentette, hogy nem ment át a levél.

Na akkor gondoltam irány a központ és kiverem belőlük a maradék táppénzt. Éppleszálláshoz készültem amikor csörgött a telóm. Na oldjam meg, egy kézzel kapaszkodni, jelezni és telefonálni, mert a másik kezem tele van. Dülöngélve mint egy részeg előhalásztam a telót megkerültem egy öregnőt és jeleztem majd kapaszkodtam vállal és egyéb testrészemmel amivel csak tudtam.

A telefont felvéve beleszól egy nő, hogy ő a pályázatom miatt jelentkezik (amit tegnap küldtem el IGEN YESSS!!!) hogy mennék interjúra hétfőn vagy kedden. Gondolkodás nélkül rávágtam nekem a hétfő a jó. Erre Ő kinyögi, hogy hát tőlünk úgy kb 80Km-re kell menni mert ott van a központ.

Mondom neki, hogy várjon csak gondolkodom mert én azt is szoktam ám. Erre szinte láttam, hogy fülig ér a szája. Végül is megeggyeztem vele még aznap visszahívom, hogy mikor jó nekem. Hétfő reggel fodrász új hajszín előre lebeszélve, aztán mostani főnökömmel beszélgetés a további sorsomról (mikor rúg ki) majd tali egy fejvadász csajjal, hogy milyen állást tud nekem ajánlani. Na ebbe a napba már nem fér bele a 80Km-nyi plusz távolság. Visszahívtam a nőt e kedd lesz a jó.

Na most aztán izgulhatok.

A páromról csak annyit, hogy nincs pénzük és azt várja, hogy segítsek, de hát nevelési célzattal nem tehetem. A baj csak az, hogy csemetém is nélkülözik vele, vagy sem hiszen anyóspajtás A DÖG úgyis ellátja őket. Mindenesetre nem hiszek neki. Csak ne nézne olyan szépen.

 


08-01-30

Összekuszálva

Na az előbbi bejegyzés az nem a kórtörténet volt hanem egy kis elhajlás.

Szóval ott tartottam, hogy a szerelmünk az kitartott nagyon nagyon sokáig, még a veszekedéseink ellenére is. Két gerincsérv pár év alatt ugyanazon csigolya mindkét oldalán nem semmi. Párommal ez történt. Nekem meg időm sem volt azon gondolkodni, hogy ki milyen lekibajjal küzd, nekem ott volt a család. Felnevelni a gyerekeket, dolgozni, hogy legyen miből megélni, tartani a hátam mindenért. Mert ugyebár ki más tette volna meg helyettem.  

 

Most történt. HÍVOTT!!!!!!!!!!!!! nem dohányzik nem iszik nem kávézik 3 napja.

Örülök neki, de vajon miért hívott? Pénz kell neki? NEM ADHATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ja meg nincs is. hahaha


Régebbiek | Végére »